Lagzi Lajcsi lebukott: kiderült az igazság a betegségeiről

HÍREK Admin Friday 13th September 2024

Lagzi Lajcsi börtönből küldött üzenetet ügyvédje segítségével, és újra sajnálatát fejezte ki. Azt állították, hogy négy hónapja nem javul az egészsége, mióta börtönbe került.

Állítólag állandóan betegszobában van, de el kellett ismerniük, hogy nem igazak az életveszélyes állapotáról szóló pletykák.Ügyvédje közvetítette Lagzi Lajcsi közönségének szóló üzenetét.

Ez azért érdekes, mert korábban a trombitás éppen az életveszélyre hivatkozva próbálta elkerülni a büntetést, és az ügyvédje is többször nyilatkozott arról, hogy Lajcsi közvetlen életveszélyben van. Most azonban kiderült, hogy annak ellenére sincs életveszélyben, hogy állítólag az állapota még romlott is.

A bevonulása óta betegszobában tölti az idejét. Az egészségi állapota nem javul, sőt, egyre rosszabb. Nyilvánvalóan nem tesz jót neki ez a helyzet az alapbetegségei miatt. De a hamis hírekkel ellentétben nincs életveszélyben” – nyilatkozta Csontos Zsolt a Storynak.Az ügyvéd azt is elmondta, hogy Lajcsi nem kért pszichológus segítségét a börtönben. Egyedül van a szobájában, ápolónők felügyelik. Levelezik a családjával, és néha Skype-on is beszélhetnek velük.

Forrás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *